Szerző: Lhunara

Beküldve:

Húsvét és a hozzátáplálás

Itt van újra a Húsvét, és ezzel együtt a visszatérő slágertéma: az „Ehet-e a gyerek…?” sonkát avagy kalácsot.

A sonkával kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet a WHO ajánlásra, miszerint füstöléssel tartósított húsáru betöltött 1 éves korig tilos a botulizmus veszélye miatt.

A NÉBIH anyagai alapján Magyarországon az ilyen jellegű mérgezéses esetek döntő többségét a házi disznóvágás során készített, nyers vagy rosszul hőkezelt hurka, sonka, kolbász és disznósajt okozza.

Az állatok bélrendszere sokszor fertőzött lehet, és ez vágáskor a húsra kerülhet. Mivel idő, amíg elszaporodik, és leginkább hőkezelés hiányában teszi azt, így a legveszélyesebbek nyilván a hőkezelés nélküli tartósító eljáráson áteső termékek. Maga a toxin viszonylag hőérzékeny, 10-15 perc 100 fokon elpusztítja, de ehhez tartani kell ezt a maghőmérsékletet belül is! Ez házi körülmények között szinte lehetetlen.

A botulinum az egyik legerősebb idegméreg, már 1 mg halálos belőle. 1 év alatt nincs olyan enzim még a gyerekek beleiben, ami az antitoxin hatásához kell.

(Szerencsére évente 1-2 eset van, nem gyakori, de van.)

További olvasnivaló a témában:

webbeteg.hu/cikkek/emesztorendszer/20004/botulizmus

https://portal.nebih.gov.hu/-/botulizmus-a-legsulyosabb-etelmergezes

Kalács, kuglóf és egyéb édességek:

1.) Ahogy azt mindig elmondom: a cukor 2 éves korig legyen az ünnepek fűszere. A Húsvét ünnep, azaz nincs semmi gond azzal, hogy ha a gyermek a családdal együtt eszik valamilyen édességet, ami az ünnepléshez hozzátartozik.

2.) 2 éves korig a csokinyúl-csokitojás páros helyett keressünk, ajánljunk a családtagoknak a gyermek életkorának megfelelő keresgélni valót, mert ebben a korban pont olyan boldoggá teszi a totyogót, ha matricát tojik a nyuszi, mintha édességet tojna.
Nyugtassuk meg a családot, hogy sok-sok év áll még előttük, amikor kilószámra dughatják el a csokit és a cukrot, de ezt a kis időszakot bírják ki gyümölccsel, zöldséggel, apró játékkal. A keresgélés öröme amúgy is sokkal nagyobb, mint bármilyen csoki okozta boldogság.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Beküldve:

Cukor, édesítés

Sokatokat érdekel a babáitok, gyermekeitek számára legjobb édesítési módszer.

A forrásomat a draxe.com oldalról kiindulva találhatjátok meg. Az édesítőszerek témájában nagyon sok cikket írt a szerző, minden cikkben át lehet kattintani a hozzá tartozó tanulmány webes elérhetőségére.

Akkor a lényeg:

Az ember gyermeke egy beprogramozott tudással jön a világra, ami magába foglalja a mozgás-, a pszichés- és a szociokulturális fejlődés minden lépését. (Forrás: Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában)

Ez a program magától lefut, ez a jó hír. A rossz hír azonban, hogy a program kb. a kőkorszaki feltételeket tekinti alapértelmezettnek (ide tartozik a hordozás, együttalvás, szoptatás és táplálkozás halmaza).

Felnőttként se változik ám ez az alapértelmezés, viszont felnőttként az étkezésünkkel, az emésztésünkkel és az ezzel kapcsolatos testi/lelki folyamatainkkal kapcsolatban a mindennapi megtapasztalás és a tudatosság nagyobb súllyal esik latba, mint a babáknál.

(Nem, nem kampányolok a paleo dolgok mellett, mert az emberiség sokkal gazdagabb genetikailag, mint hogy egyetlen üdvözítő táplálkozási rendszer legyen ideális. Számos üdvözítő táplálkozási módszer van, de ez most nem témám)

A babák, a gyermekek, sőt, a felnőttek metabolizmusa még mindig (!) a túlélésre van kihegyezve. A gyomrunknak meg az agyunknak hiába magyarázzuk, hogy a boltokban mindig van kenyér. A testünk bizony tartalékot épít, ha többlet energiához jut, mert neki a „bolt” ismeretlen fogalom, ellenben az évezredeken át tartó éhezés bizony nem.

Az emberiség ízlelése különösen ki van hegyezve az édes ízre, mely azt mondja számára: instant energia. De nem táplálék. És ez itt a lényeg.

Valójában édességre se a babának, se felnőttnek nincs szüksége.
(A Kötődő Etetőre írtam egy cikket a finomított élelmiszer alapanyagok és a függőség kapcsolatáról, bővebben)

A mi, kőkorszakban ragadt energia háztartásunk számára a gyümölcs az elsődleges édességforrás, majd a méz a következő. Egy pillanatra álljunk meg: vajon egy évben hányszor jutott mézhez egy kőkorszaki ember? A kapott szám az, ahányszor nekünk kellene enni édességet…

A fehér és a barna cukor állnak a legközelebb a mézhez, ezeket 1:1-ben érzékeli a szervezetünk. Az 1 egységnyi cukor 1 adott egységnyi kalóriabevitelt jelent, amit az agyunk „kiszámol” az édes ízt érezve, majd a gyomorból érkező jelekből összehasonlítja, hogy vajon az elvárt kalóriamennyiség jutott-e be.

Az eritirit, a xilit és az aszpartám azok az édesítőszerek, amelyekkel kapcsolatban elérhető kutatási anyag. Ezek bevitelével 1 egységnyi édes ízre („cukor!” kiáltja a kőkorszaki agyunk) 0 vagy 1-nél jelentősen kevesebb egységnyi kalóriabevitel jut. Ez tök jó az édességfüggő, ám tudatos felnőtteknek, de mit kezd vele a baba, a gyermek agya?

Energiahiányt kiált, éhségjelet küld, és további kalóriák bevitelére sarkallja a fejlődésben lévő, amúgy önmagában is magas energiaszükségletű szervezetet. (A tudósok úgy fogalmazzák ezt meg, hogy növeli az elhízás és a diabétesz előfordulásának valószínűségét)

Amióta a fenti kutatás megjelent, aránylag kevés szülő jelentkezik a sztíviával, rizssziruppal vagy agavésziruppal végzett vizsgálatok alanyául a családjával: megtört a hit az egészségesnek hitt édesítőszerekben.

Kérlek tehát benneteket, hogy lépjetek hátra eggyel: valóban szüksége van a babátoknak, nektek arra az ételre, ami ekkora, helyettesítésért kiáltó cukormennyiséget tartalmaz?

Ha igen, és tényleg nincs más lehetőség, akkor a következő opciók állnak rendelkezésetekre:

1. Használjunk eleve édes hozzávalókat

2. Használjunk édesítésre gyümölcsöt (pl, banán vagy darált datolya), de ezek amúgy az ESPGHAN 2018 Sugar Intake ajánlása alapján hozzáadott cukornak minősülnek, így csak 2 éves kor felett adhatóak napi szinten

3. Használjunk kevesebb cukrot, mint amennyit a recept előír, 1 éves kor felett pedig mézzel is dolgozhatunk – ez bármely korosztálynak megfogadható tanács.

Ha muszáj.

A cukor legyen az ünnepek fűszere. Valójában elég lenne az az évi pár alkalom mindannyiunk szervezetének életkortól függetlenül.

Beküldve:

Német állásfoglalás a tasakos bébiételekről

… ami teljesen összecseng az ESPGHAN 2017-es ajánlásával

… amit a BLW Facebook csoportban szikla szilárdan 2 éve képviselünk

„A tasakos gyümölcspüré adása a szülők számára egyenértékűnek tűnhet a friss gyümölcs adásával, de ez egyáltalán nincs így. A tasakos bébiételek energiasűrűsége sokkal magasabb, mint a friss gyümölcsé. A legtöbb termék extrém magas cukortartalma alkalmatlanná teszi ezeket arra, hogy csecsemőknek vagy kisgyermekeknek kínálják.”

Link magyarul: szoptatas.info/a_nemet_gyermekgyogyaszati_tarsasag_taplalkozastani_bizottsaganak_allasfoglalasa_a_tasakos_bebietelekrol

Link az eredeti angol nyelvű tanulmányhoz: molcellped.springeropen.com/articles/10.1186/s40348-019-0089-6

Beküldve:

Túl korai kezdés?

Időről időre felmerül a BLW facebook csoportban is kérdésként, hogy muszáj-e kivárni a 6 hónapos kort a BLW elkezdésével, ha a naptáron kívül minden más szempont szerint készen áll a baba, esetleg hibázott-e a szülő, ha 5-5.5 hónapos gyermekének megengedte, hogy belenyúljon a tányérjába.

A válasz erre: nem, nem muszáj és nem, nem hibázott.

Régebben írtam egy cikket arról, hogy már a születés pillanatában is akár 4-6 hetes különbség van két, ugyanazon a napon fogant baba között, és ez a különbség az egyéni fejlődési ritmus miatt akár tovább is nőhet a hozzátáplálás kezdetéig.

Ehhez hasonló véleményt találtam Gill Rapley honlapján is:

„Her parents’ role is to give her the OPPORTUNITY to do whatever she is ready to do, whether that be touching food, picking it up, licking it, biting it, chewing it and/or swallowing it – or none of the above – not to enable her to do something she can’t yet manage. Six months represents an average age of readiness, in the same way that most babies take their first step around their first birthday.„

A szülők feladata az, hogy LEHETŐSÉGET biztosítsanak a gyermek számára olyan tevékenységekre, amelyekre ő képes: akár megérinteni, felvenni, megnyalni a falatot, harapni belőle vagy elrágni, lenyelni azt – vagy éppen ezek közül egyikre se, és megakadályozni, hogy olyanba kezdjen, amire még nem képes. A hozzátáplálás esetében 6 hónapos kor nem több, mint egy átlag, hasonlóan mondjuk az első önálló lépések megtételére 1 éves korban.

És tőle függetlenül a kanadai orvos, Jack Newman oldalán szintén a következő olvasható:

„Is that what the WHO and other statements really suggest, that the baby be exactly 6 months old, 182.5 days, before starting food? I don’t think so. Why would there be exceptions?
The obvious answer is that not all babies are the same; they reach developmental milestones at various times and parents watching for signs of the baby’s readiness to eat food is more important than looking strictly at the calendar.„

„Tényleg azt mondja a WHO és más szervezetek ajánlása, hogy a babának kereken 6 hónaposnak, azaz 182.5 naposnak kell lenni a hozzátáplálás kezdetén? Szerintem nem.

Hogy miért vannak kivételek?

A válasz egyértelműen az, hogy a babák nem egyformák; a babák a fejlődési mérföldkövekhez más-más időben jutnak el, és a szülők számára sokkal fontosabb a gyermek felkészültségét figyelni, mint a naptárt.”

Az Academy for Educational Development 2001-ben publikált, azóta is a legszéleskörűbbnek bizonyult kutatása adja meg a fizikai érettség, az immunfehérjék jelenléte és a finommotorika figyelembe vételével azt az ablakot, amikor a babák megérnek a hozzátáplálásra: valamikor 5 és 9 hónapos kor között.

Forrás:
rapleyweaning.com/…/How_early_is_too_early.pdf

ibconline.ca/food

https://files.eric.ed.gov/fulltext/ED479275.pdf

Beküldve:

Hogyan kerüljük el a fulladásveszélyt?

Minden szülő rémálma, hogy egy félrenyelt falattól a gyermek nem kap levegőt, és a jó hangulatú étkezés egy gyermekkórház sürgősségi ambulanciáján ér véget.
Mit tehetünk, hogy elkerüljük ezeket a helyzeteket?

1. Ne döntsük meg az etetőszéket!
A gyerek hátát mindig támassza meg az etetőszék, ami derékszögben áll az ülőfelülethez képest.

2. Ne nyúljunk az öklendező gyermek szájába!
Az ujjhegyünkkel könnyen a reflex mögé tolhatjuk a falatot, és így nem fog működni a reflex védekező funkciója.

3. Ne keverjük a hozzátáplálási módszereket!
Egy pürével etetett baba számára az étel az, amit a nyelve mögé önt be a szülő, és amit rágás nélkül lehet lenyelni. A kanalazással a szülő elnyomja a nyelven található öklendező reflexet, így az nem védi a babát egy nagyobb falat félrenyelésétől.
Egy BLW-s baba az öklendezésnek hála először rágni/aprítani tanul, aztán nyelni, így mindvégig védi őt az öklendező reflex.
Amennyiben egy pürével etetett babának darabos ételt adunk azelőtt, hogy ezek fogyasztására megérett, könnyen előfordulhat, hogy a darabos ételt is megszokásból rágás nélkül fogja nyelni.

4. Ne tereljük el a baba figyelmét!
Az étkezések során a figyelem fókusza az ételen és az étellel kapcsolatos teendőkön van (rágás, nyelés, öklendezés stb.). Amennyiben ebben a folyamatban a baba figyelmét játékkal, mesével, énekkel, tablettel vagy bármivel eltereljük, könnyen félrenyelhet.
Az étkezések idején nincs helye játéknak. És fordítva: a játék idején ne egyen a baba.

5. Ellenőrizzük étkezés végén a baba száját!
A babák gyakran tesznek félre egy-egy falatot a szájukban, és akár órákig is tartogatják ott. Azonban egy baba falattal a szájában nem kelhet fel az asztal mellől, mert az a falat könnyen félremehet.
Így a mutatóujjunk hegyével oldalazó kanalazással ellenőrizzük a baba száját az étkezések végén.

Beküldve:

Pomáz – 2017. augusztus 1.

Az augusztus eleji hőség ellenére a pomázi esemény telt házas volt. Le a kalappal az anyák és a babák előtt!
 
Az előadás alatt már számos kérdés merült fel, beszélgettünk az egyes tápanyag csoportok helyéről és szerepéről a gyermek fejlődésében.
Ismét hangsúlyt kapott a módszer elfogadtatása a környezettel, a környezetünkben élő szakemberekkel.
 
Számomra az egyik legnagyobb tanulság az volt, hogy hajlamos vagyok úgy beszélni a BLW-re való felkészülésről, és a család ételeinek bababaráttá alakításáról, mintha egy Michelin-csillag várományos étterem menüsorát adnám elő.
Egyfelől a jövőben az alapanyagok bemutatásánál igyekszem mindennapos ételeken keresztül bemutatni a BLW nagyszerűségét.
Másfelől pedig a baba nem kritikusa anya főztjének, hanem felfedezője és főkóstolója egyben. A hozzátáplálás során a megszokott ízeket keresi az új formák, állagok között. Néha lelkesen, néha maszatosan, de mindenképp örömmel és kíváncsisággal.
Beküldve:

Az öklendezés

A BLW-re készülők és már gyakorlók között az öklendezés témája kapja a legnagyobb hangsúlyt.

A hozzátáplálásra érett babák öklendező reflexe sokkal feljebb van, mint nekünk, felnőtteknek. Akár a nyelv középső szakaszán is jelentkezhet a hozzátáplálás elején, majd fokozatosan csúszik egyre hátrébb, ahogy nő a baba és megtanulja használni a nyelvét.

Az öklendező reflex a BLW-s babák és szülők legjobb barátja!

1. Védi a gyermeket a fulladástól
A reflex nem enged át a biztonságosnál nagyobb és/vagy keményebb falatot. Szigorúan tilos tehát egy öklendező baba szájába nyúlni, mert az ujjhegyünkkel a reflex mögé tolhatjuk az ételt, így az már nem tudja betölteni védelmi funkcióját.

2. Elősegíti az ételek emészthetőségét
A babáknak a hozzátáplálás egy későbbi szakaszában jelennek meg az őrlőfogaik, azonban az ételt darabolni kell, hogy az öklendező reflex átengedje. Így újra és újra meg tudják rágni, aprítani tudják az ínyükkel, illetve a korán fogzó babák a metszőfogaikkal.
Ez a folyamat a kérődzéshez hasonlít a legjobban. Az aprítás mellett a falatok sok nyállal találkoznak, ami megkezdi az étel emésztését a szájban.
Így tud abból a kevéske ételből a lehető legtöbb tápanyag felszívódni, mire a falat a baba gyomrába ér.

3. Véd a túlevéstől
A száj mozgása, a rágás/aprítás és a termelődő nyálmennyiség kommunikál az aggyal, és előbb jelzi a jóllakottság érzését, mint a folyamat legvégén található gyomor.

Köszönjük WordPress!