Az új-zélandi kísérlet kapcsán Gill Rapley írt egy rövid összefoglalót azon veszélyek cáfolatáról, amelyeket az ottani szakemberek szedtek össze a BLW-vel kapcsolatban.
1. A minta, amelyből ezekre a következtetésekre jutottak, túl kicsi. 100 család szokásaiból aligha lehet általános érvényű szabályokat felállítani minden gyerekre.
2. A minta harmadában pürével kezdték a hozzátáplálást.
3. A családok fele már 6 hónapos kor előtt megkezdte a hozzátáplálást.
4. Előfordult olyan, hogy a gyerek nem a családdal evett, és az esetek 60%-ban ette csak azt, amit a család.
A mellékelt cikkben további 8 pontba szedve olvashatjuk, miért eleve pontatlan az új-zélandi kutatás.
Így a megfigyelt mintáról bátran kijelenthetjük: nem a BLW keretei között ettek a babák, azonban a következtetéseket mégis a BLW-re vonták le.
A fulladásveszélyt összesen 51 család jelezte problémának, ebből 30-ban semmi zavarót nem találtak a gyermek öklendezésében, 21-ben pedig nyers almagerezd okozta a gondot (amit a BLW-ben nem adunk a gyereknek!).
Az új-zélandi tanulmány az öklendezést és a fulladásveszélyt szerves egységként kezeli, pedig 2 különböző dolog van a háttérben. (Ezekről még írok).